Tagjaink

Egyesületünk tagjai között fazekasok, szövők, hímzők, kosárfonók, nemezesek,  csipkeverők, fafaragók, kékfestők, játékkészítők, mézeskalácsosok, stb. vannak.

Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre, kiállításokra, táborainkba, kézműves foglalkozá-sainkra.

Navigáció

Bejelentkezés

Egyesületünket megtalálja a Facebookon is

ASzakkör

Szalma- és kosárfonó tábor

Szalma- és kosárfonó táborunkat Tiszaalpáron rendeztük meg 2014. július 21-26. között.

A szalmafonás keretén belül Csáki Ildikótól a részvevők először megtanulták a gyűrű készítését, majd az y-fonat, négyes csipke, kalap- vagy hetes fonat következett. Ezt követően Ildikó ismertette, hogy a különféle fonatokból mit lehet készíteni. Majd a kunkorgó és a pókfonat következett. A tanult fonatok felhasználásával boronát, dobozt, esőcsigát készítettek, valamint kisebb aratókoszorút. Esténként még a szálláson is folytatták a szalmafonást, fülbevalót, rózsakitűzőt, hajráfot, egeret, békát, fecskét hajtogattak.

Kanalas János most az üvegfonást tanította a haladóknak, akik már többedszerre vesznek részt táborunkban. Örömteli, hogy egy teljesen kezdő fiatalember is jelentkezett, vele természetesen az alapoktól kellett átvenni a kosárfonás műveleteit.

A Holt-Tisza adottságait kihasználva esténként fürödni jártak, de volt, aki úszással kezdte a napot. Megnézték a község templomát és a skanzent is, harmadik este madárfigyelésen vettek részt. Sötétedés után közös beszélgetések és közben szalmafonás volt. Két résztvevőnek ünnepelték meg a szülinapját, valamint egy névnapot. Nagyon tartalmas, jó hangulatú tábor volt.